Mivel valószínű, hogy nagyon sok beteggel találkozik nap mint nap, ezért előbb bemutatkoznék. — édesapja, Attila vagyok.

December 6 -án voltunk Önnél a Heim Pál Gyermekkórházban vizsgálaton. A fiamnak atópiás dermatitise van, amivel szinte születése óta küszködünk. Most nem sorolom fel, hogy hány helyen voltunk, hány kezelési módot próbáltunk ki eredménytelenül, és a sok kudarc után már nem mertem bízni abban, hogy ezen a szörnyű állapoton segíteni tud valaki vagy valami. Így ezek után gondolom, hogy érthető az a lelkes megelégedés, amit szinte csodaként éltünk meg és aminek a kifejezését, leírását nem erőltetem, mert ahhoz költőnek kellene lennem. Ugyanis az Ön által előírt kenőcsök, és javasolt kezelési mód napok alatt meghozta a gyümölcsét, és az Ön szavaival élve, olyan lett a fiam bőre, mint a baba feneke.

Évek óta nem láttam ilyennek a Botond bőrét. Valóban olyan lett mint a baba feneke. És nem vakarózik és mindenkinek mutogatja a csuklóját, és mondja, dicsekszik, hogy meggyógyult. Amikor az óvó nénije meglátta a pozitív változást, még neki is könnyeket csalt a szemébe. A miénkről nem beszélek.

A köszönettel úgy vagyok, mint a fiam bőrén tapasztalt változások, gyógyulás előidézte csodálat és megelégedés
leírásával. Hiába áradoznék, mert amit mondani szeretnék ahhoz úgy is kevés a szó, az írás. Így csak annyit mondok, hogy köszönöm.

Köszönöm a doktornőnek a szakértelmét, amit a fent leírt változások alátámasztanak és igazolnak. Azonkívül köszönöm az emberséget, amit a doktornő részéről tapasztaltam. Meglepett az az egyszerű természetesség és egyenes beszéd, amivel nem gyakran találkozik az ember ha orvoshoz fordul, így nagyon jól esett az, hogy remény és bizalom ébredt bennem akkor, ott a kórházban, amely mint később kiderült, nem volt alaptalan. Ezek után gondolom érthető, hogy azóta is hiányát érzem annak, hogy legalább tisztességesen megköszönjük a doktornő segítségét…