A hemangiomákról általában

A hemangiomák a leggyakrabban előforduló jóindulatú lágyrész-daganatok gyermekkorban. Spontán visszahúzódásra hajlamosak általában.

Miért alakul ki a hemangioma?

Kialakulásának oka a mai napig nem teljesen tisztázott. Az érfalak és az azt körülvevő környező kötőszöveti elemek sejtosztódása felgyorsul, majd egy átmeneti megállást követően visszahúzódik.

A proliferáció kezdeti fázisában a sejtek rendezetlen halmaza figyelhető meg, majd idővel ezek a sejtek létrehozzák a vascularis tereket és az alakos elemekben gazdag véredényeket. A növekedési faktoroknak fontos szerepe van a progresszióban. A haemangiomák lebenyes szerkezetet kialakítva lassítják és befejezik a proliferáció fázisát. A visszahúzódás fázisa általában lassabb, mint amilyen gyors a kialakulásuk.

Mitől húzódnak vissza a hemangiomák?

Az érfalak belfelszínén lévő sejtek különböző szöveti enzimek hatására indul el a visszahúzódás. Egyes sejttípusok (pl.:hízósejtek) által termelt faktorok megállítják az endothel sejtek további fejlődését, szaporodását, létrehozva ezzel a haemangioma visszahúzódását.

Milyen gyakran fordulnak elő hemangiomák csecsemő-gyermekkorban?

Az előfordulás gyakoriságának adatai szerzőnként változnak. Újszülöttkorban 1-2% az előfordulásuk, míg egy éves életkorra 10-12%-ban fordul elő. A leányújszülöttek körében gyakoribb, valamint kiemelten fontos terület a fej-nyaki régió, a hemangiomák 2/3-a ezen a területen fordul elő.

Az 1000 grammnál kisebb súlyú koraszülöttekben az előfordulás magasabb, 22-30% körüli. Az 1500 gramm fölötti koraszülöttekben a haemangiomák kialakulásának valószínűsége az érett újszülöttekre jellemző érték, kb.10%. Az előfordulás gyakorisága nő az anyai életkor előrehaladtával, a placenta rendellenességeinél.

Miért kell kezelni a hemangiomákat?

A kezelés a hemangioma elhelyezkedésétől, számától, méretétől és a csecsemő életkorától függ. Időben érdemes megállítani a növekedést, megelőzve számos szövődményt, vagyis a kifekélyesedést, a felülfertőzést, a hegesedéssel történő gyógyulást, az érzékeny területekre gyakorolt nyomást (szemüreg, koponya stb).

A kezelés szükségességét, időtartamát és a bevezetett külső, belső terápiát az orvos dönti el.